AKG
Minden ami AKG!
Az AKG Press tulajdonképpen egy AKG-val foglalkozó újság. Ebben a rovatban AKG-s történetekről, iskolánkhoz kapcsolódó eseményekről, emberekről olvashatsz.


Könyvbemutató
Horn György - Az ebihalak pártján
Horn György első könyvének bemutatója a Dohány u. 13. szám alatt álló Magvető Café-ban kapott helyet. Ötre a kávézóba hatalmas tömeg zsúfolódott be, egyesek szinte a színpadon ültek, mások pedig a mosdók felé vezető folyosókról hallgatták a leginkább interjúhoz hasonlítható beszélgetést, amit Nyáry Krisztián író vezetett, akinek két lánya a Raktár utcába járt. Vendégei Horn György, iskolánk igazgatója és Nádori Gergely, az AKG megalapítása óta itt tevékenykedő tanár voltak. A beszélgetésben szó esett többek között Horn gyerekkoráról, az AKG megalapításáról, és az iskola különlegességéről is…

2025
AKG Születésnap
Az AKG születésnapja mindig nagy esemény. Az idei évforduló a Városligeti Műjégpályán került megrendezésre, ahol a pálya csak az iskola diákjai számára volt nyitva.
Hogy idén színesebb legyen a forgatag, minden évfolyam kapott egy színt, amit viselni lehetett. A másodikos Mackók és Sünik rózsaszínbe öltöztek, a negyedikes Manó-Minion évfolyam narancssárgát vett föl, a hatodikos Alma-Körtekisiskola pedig ezüstben jelent meg.
Az esemény szabad korcsolyázással kezdődött 12:00-tól 14:30-ig, aztán az osztályok felvonulása következett. Az iskola egy félkört alkotott. A hangosbemondóban osztálynevek harsogtak, miközben az évfolyamok nevüket jelző táblákkal keringtek a pályán…
Riportok az AKG-ról

Jardin - Egy AKG-s rockbanda története
A Hámori Mátéval készült riport alapján
A tanítás végeztével szinte senki nem ment haza. A zenekar tagjai azonnal bevették a színháztermet, bedugták a gitárt az erősítőbe, az erősítőt pedig a konnektorba, és kezdődhetett a próba. A Jardin nem volt szokványos zenekar, már csak a hangszerelés miatt sem. Volt olyan dal, amihez dob helyett más, különlegesebb ütőhangszereket használtak. Olyan is volt, amiben a didgeridoo, egy ausztrál bennszülöttek által használt hangszer is megjelent.
